PORTÁL NAVIGÁCIÓ


PORTÁL AL-NAVIGÁCIÓ


MORZSÁK

 

Tóth Béla 0002

[Hozzászólások száma] 1108 [Összpontszám] -443 [Sikeresség] -40

hozzászóló

1945. augusztus 1. utáni hadifogság a nemzetközi törvények szerint kényszermunkának számít. Így azok a hadifoglyok, akik a fenti időpont után hunytak el jogosultak kárpótlásra.
A kérelmeket 2006. július 31.-ig kell beadni. A fenti időpont elmulasztása jogvesztő hatájú.
A 67/2006. (III.27.) Korm. rendelet szabályozza a beadandó mellékleteket. A kérelmet Központi Igazságügyi Hivatalhoz kell beadni. A kárpótlás összege 400 ezer Ft.
[Válasz] [Idézet]

 

[Válasz]
Hozzászóló Hozzászólás

 

Fazakas László

[Hozzászólások száma] 2333 [Összpontszám] -894 [Sikeresség] -38

hozzászóló

Érdekes törvény és érdekes mellé a záros határidő.
Nekem apám a háború alatt amerikai fogságban volt - Ausztriában. Van is róla egy csomó papírom.
Aztán - amikor szóba jött ez a lehetőség, én a papírokkal együtt szépen elmentem a Hivatalba (akkoriban még a Kecskeméti utcában volt - elég közel a Kálvin térhez)
Ott azt mondották rá - és utána persze simán elhajtottak, hogy - nekem nem jár.
Érdekes, de másoknak meg miért?
Például akiket a munkatáborokba dolgozni vittek (pl. Auschwitz) azoknak még az unokáik is kapnak! Csakis a születetten magyar (református) és fehér ember lehet kirekesztve mindebből a "földi jóból"?
A nagy mesemondók meg - igencsak jókat röhögnek ....?
[Válasz] [Idézet]  Előzmény: Tóth Béla 0002 (2006.06.06 00:25:32)
 

 

Moderátor2

[Hozzászólások száma] 440 [Összpontszám] 116 [Sikeresség] 26

moderátor

Bene Magdolna (2014.04.18 14:11:52) hozzászólását a(z) "Érdekvédelem általában" című témából a Fórumszabályzat alapján töröltem.

A törlés indoklása a 2014.08.10 11:56:27 időpontban tett moderátori indoklásban található.
[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló


Mi a hitelsiker?

Hitel sikereknek nevezzük azokat a hiteleket, amelyek szerződését a bíróság semmisnek nyílvánította. Gratulálok.

http://hitelsikerek.hu/deviza-hitel-peres-iteletek/
[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

Konzulációra felhívás olvasható a www.bankszovetseg.hu oldalán :
"A lakáscélú devizahitelesekkel kapcsolatos tárgyalások
előmozdítása érdekében a Magyar Bankszövetség a mai
nappal fórumot nyit minden devizahiteles ügyfélnek,
továbbá a velük foglalkozó civil szervezeteknek. Ebből a
célból létrehoztuk a konzultacio@bankszovetseg.hu
(ékezet nélküli) e-mail címet.
Ezen olyan konkrét megoldási javaslatokat fogadunk,
melyek elősegítik az árfolyamkockázatok mérséklését
vagy megszüntetését, nem veszélyeztetik a pénzügyi
stabilitást, megőrzik a bankrendszer működőképességét,
valamint az igazságosság érdekében biztosítják azt, hogy
a forintban eladósodottak nem járnak rosszabbul kint a devizahitelesek."


Hová jutott a pénz biznisz? Mint mikor az orvos kérdezi a betegtöl , milyen kezelést javasol magànak, a ki tudja mi bajára?

Ez a hozzászólás 2 alkalommal volt szerkesztve. Utolsó módosítás ideje: 2013.11.10 13:37:02

[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló


"Hitel, mentőöv vagy kegyelem döfés??"

Azzal kellett szembesülnöm, hogy nincs a válasz a kérdésemben.



De mit szól ehhez a NATO, technikailag mennyire felkészültek az "újkori szörny" ellen?
[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

Közjegyzőtől származó (több tízezer forint) iratot is be kell szerezni a hitel folyósításának feltétele ként.
Nekem 19 oldalas van, ebben ez áll többek közt:

...a Bank jogosult a kamat mértékét a Kölcsön futamideje alatt egyoldalúan - a jelen fejezetben rögzített kamatperiódusra figyelemmel - módosítani (csökkenteni vagy emelni), amennyiben azt az alábbi feltételek , illetve körülmények bármelyikének megváltozása indoklja:
(kis részét ide másolom)
- a bank forrásköltségeinek változása
....
-Magyarország országkockázatának változása
....
a banki működési feltételek, illetve az ügyletből eredő banki kockázat megváltozása esetén, így különösen:
-az Adósért vállalt kockázat tényezőinek - a Banki megítélés szerint - változása, ideértve az Adós hitelképességének változását, és az ügylet biztosítékainak értékében bekövetkezett csökkenést, vagy növekedést is..

Mióta ez íródott, úgy tünik "a nagy hal megette a kishalat",nem tudom..., az biztos valami "stratégia" váltás történt, az Allianz bank beolvadt az FHB-ba, legalábbis ügyfeleknek küldött tájékoztató szerint. Az egyik kiadta a hitelt, a másik beszedi kamatostól. (jobb esetekben, ezen túlmenően nem járnak el)

Valójában, az ominózus "Mentőcsomag" sem tud többet, ismét szemfényvesztés történt, mintha kormányszinten váltanák meg az országot.
Egyébként is nevetséges a sok aggastyán ezzel a pártnévvel: Fidesz
[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

Ismét érkezett a postafiókomba "egy nem mindennapi ajánlat". Azért kíváncsi lennék, ha ez tényleg igaz, és egy tengerentúli adna hitelt, mi lenne a következménye, ha fizetésképtelenné válnék és azért nem fizetnék...

Szia kedves barátom

Ön egy üzleti férfi / nő, és szüksége van a hitel?
Szüksége van hitelt, hogy kifizessék a számlákat?
Szüksége van az alacsony kamatozású hitel, hosszú időtartamú és
rugalmas feltételeket, hogy találkozzanak a szabvány?
Van alkalmazni hitelt a bank vagy pénzügyi intézmény, és még
folyamatosan kapcsolja le, a rossz hitel nem biztosíték?
Írjon nekünk most vagyunk kormány jóváhagyta hitel cég, és mi engedély
pénzügyi szolgáltatások Felügyelet Bizottság (FSSC) mind az Amerikai
Egyesült Államok és az Egyesült Királyságban.
Jelentkezzen most, és Hozd a készpénz kevesebb, mint 24 ÓRA
. Azonnali jóváhagyás
. Alacsony havi jövedelem lehet alkalmazni
. Minimális követelmény,
. Kis hitel rendelkezésre álló összeg

Sürgős választ a levél, lépjen kapcsolatba velünk cégünk személyes
e-mail: galoanlender_sl@live.com

Köszönöm
Dr Wath
[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

Bene Magdolna írta:Ezt a levélkét találtam postafiókomban. Ezen kívül a levélszemétbe is érkezett hasonló, az nincs magyarra fordítva, de erősen gyanús, hogy ugyanattól a csaló-szélhámostól származik. Az ide másolt "sandra mercy" névvel jött a másik "Mrs Sandra" ez utóbbinak email-je bankunion84@g...

Hello, Mi kölcsönt nyújtók kívánnak kínálni kölcsönt az érdekelt magánszemélyek, cégek és a cég ki lesz hajlandó fizetni vissza a ha miatt, ha tényleg érdekel ne lépjen kapcsolatba velünk az e-mail címünkre: Minden, amit sandraloancompany@g.....com kell tennie, hogy kitölti a szükséges űrlapot az alábbi
A hitelfelvevők Részletek
Kedvezményezett neve :.........
Kedvezményezett címe :...............
Ország :................................
Állami :..................................
Állampolgárság :............................
Város :...................................
Telefon :.................................
Családi állapot :........................
Foglalkozás :............................
Havi jövedelem :.......................
Szükséges összeg :($).................
A kölcsön időtartamát:
Cél a Hitel :.....................
E-mail: sandraloancompany@g....


Szép magyar nyelvünkre nem egyszerű tolmácsolni.

Azt írja, ha tényleg érdekel, ne lépjek kapcsolatba vele, azért értem mit akar!
[Válasz] [Idézet]  Előzmény: Bene Magdolna (2010.12.22 13:54:23)
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

Ezt a levélkét találtam postafiókomban. Ezen kívül a levélszemétbe is érkezett hasonló, az nincs magyarra fordítva, de erősen gyanús, hogy ugyanattól a csaló-szélhámostól származik. Az ide másolt "sandra mercy" névvel jött a másik "Mrs Sandra" ez utóbbinak email-je bankunion84@g...

Hello, Mi kölcsönt nyújtók kívánnak kínálni kölcsönt az érdekelt magánszemélyek, cégek és a cég ki lesz hajlandó fizetni vissza a ha miatt, ha tényleg érdekel ne lépjen kapcsolatba velünk az e-mail címünkre: Minden, amit sandraloancompany@g.....com kell tennie, hogy kitölti a szükséges űrlapot az alábbi
A hitelfelvevők Részletek
Kedvezményezett neve :.........
Kedvezményezett címe :...............
Ország :................................
Állami :..................................
Állampolgárság :............................
Város :...................................
Telefon :.................................
Családi állapot :........................
Foglalkozás :............................
Havi jövedelem :.......................
Szükséges összeg :($).................
A kölcsön időtartamát:
Cél a Hitel :.....................
E-mail: sandraloancompany@g....
[Válasz] [Idézet]
 

 

Ollé Kálmán

[Hozzászólások száma] 2702 [Összpontszám] 2666 [Sikeresség] 99

hozzászóló
Offline

Szia!
Mint ahogy Nagy Feró énekli: "drágább lett a lánc...."
Ez a kölcsön nem mentőöv, hanem lánc-mely lehúz és ott is tart!
[Válasz] [Idézet]  Előzmény: Bene Magdolna (2010.09.20 08:05:58)
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

És a legújabb spekuláció, amit neveznek "Lakásmentő áthidaló kölcsön"-nek.

Bizonyos feltételek megléte mellett ehhez állami készfizető kezesség kapcsolódik.

A lényege, hogy 24 hónapig a törlesztő részlet töredékét van lehetőség fizetni következmények nélkül. 24 hónap leteltével kell az eredeti törlesztő részlet fizetni + a különbözetet részletekben. Az igénylő két év múlva az áthidaló kölcsönnel megtoldott törlesztő részletet fizeti, teljes nagyságában(?). Ehhez valószínűsíteni kell, hogy ezt tudja majd teljesíteni.

Magyarország a lehetőségek hazája!
[Válasz] [Idézet]
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

Igen, első, második és többedik ránézésre is egyértelműen látszatmegoldás. Irreálisak az elvárások.
Azonban , vannak akiknek biztos és jól jövedelmező megélhetést jelent az efféle szemfényvesztés.
Szociális munkások, akiket mentoroknak neveznek, és a budha tanokhoz hasonló mentalitással "foglalkoznak" ügyfeleikkel, akik nem kérték őket, hanem úgymond ki van számukra jelölve a mentor, kötelező jelleggel, s mintegy házi őrizetben tengődnek.

Az adózó évtizedek óta el van a tudatban, hogy adója jó helyre kerül, azzal megfelelően gazdálkodnak azok akiket azért busásan megfizet az állam.
A szegénység problémája sem az egyszeri polgár vállát nyomasztja, civil szervezetek alapiványok
mint az égen a csillag , második évtizede.
Miért beszélünk még mindég mélyszegénységről? Az alapítványok miből gazdálkodnak? A munka eredménye hol mutatkozik? Annak a munkának az eredménye, amit nem azért fizet az állam, hogy profitáljon, hanem hogy elmondhassuk, nálunk nem probléma a mélyszegénység, két évtized alatt azért sikerült megoldani.

Nyitó üzenetben említett program "pikantériája": Alapító : Dr. Polgár , közgaszdász.
"A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete és Alapítványunk együttműködési megállapodást kötött, amely 2009 július 1-én lép hatályba. Az MTA KTI az együttműködés keretében vállalja, hogy a hátrányos helyzetű csoportok - kiemelten a romák - társadalmi beilleszkedését segítő intézkedések, esélyteremtő programok előkészítése, tervezése és megvalósítása érdekében szakmai támogatást nyújt az Alapítványnak. A támogatás formája szakértői munka és az MTA KTI által készített szakmai anyagok, elemzések rendelkezésre bocsátása."

Az adózó vállalkozókat is át akarják verni!? Azokat, akik képesek többet-kevesebbet adózni, annak árán, hogy nem képesek napra készek lenni a politikában, s az ilyen programokat is csak felületesen tudják áttekinteni, hiszen nekik is csak 24 órából áll egy nap, s ha nem a halaszthatatlannal foglalatoskodnak, velük is megesne, hogy nem volnának képesek adózni, mert "két lovat egy fenékkel nem lehet megülni!" Azért fizeti az állam a politikusokat a kormányon, ne a más területen hasznot termelő állampolgár gondja baja legyen , hogy ilyen és hasonló szélhámosság ne fordulhasson elő, pláne hivatalos helyeken.

Hangsúlyozottan, későbbiekben adózó vállalkozást támogatnak e potom hitellel. Mit fognak adózni az előre látható csekély jövedelemből, amiből a hitelt (gyors lejáratú) törlesztik? A rászorultság címén adókedvezményben részesülnek stb. a mély szegénységben élők, + talán nagycsaládot kell(ene) eltartaniuk...

Vannak még egyéb programok, hasonlóan hajmeresztőek, (Civilek javaslata a roma integrációért)
Kinek jut eszébe ilyesmikre pénzt adni?
Ha legalább jobban tudnának hazudozni, és az ember elhihetné, hogy amit ténykedni szándékoznak abban előfordulhat a későbbiekben köszönet.
Az e téren "munkálkodó" alkalmazottak nem kockáztatnak semmit, ők eddig ebből megéltek. Ezután is tekinthető jövedelem forrásnak, azt a látszatot kelteni "hatékonyan segítenek"?

Ez a hozzászólás 1 alkalommal volt szerkesztve. Utolsó módosítás ideje: 2010.09.18 16:00:24

[Válasz] [Idézet]  Előzmény: Ollé Kálmán (2010.09.13 21:07:50)
 

 

Ollé Kálmán

[Hozzászólások száma] 2702 [Összpontszám] 2666 [Sikeresség] 99

hozzászóló
Offline

Ez pedig így van!
Nagyon kíváncsi lennék a teljesen átlagos körülmények között élők közül mennyien tudnának épkézláb vállalkozást felvázolni egy héten belül, ha azt mondanám, hogy adok 5 millió hitelt rá?
Ez egy társadalmi folyamat, melyet nem lehet felülről vezérelni!
Igen a Magdinak igaza van, hogy látszat megoldást kínálnak valós költségekért!
[Válasz] [Idézet]  Előzmény: Bene Magdolna (2010.09.13 13:27:00)
 

 

Bene Magdolna

[Hozzászólások száma] 2049 [Összpontszám] -3065 [Sikeresség] -150

hozzászóló

http://www.kiutprogram.hu/
"..........a legkülönbözőbb kisvállalkozások indítását tervezik
mozgó árustól a fakitermelésen át egészen az építőipari vállalkozásig.
Tájékoztató a mikro-hitelhez jutás lehetőségeiről
2010. szeptember 13., hétfő 10:05

A Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt. vállalkozás elindításhoz nyújt mikro-hiteleket a mélyszegénységben élőknek. A maximálisan elérhető hitel 1 millió forint, ennél nagyobb összeg igénylésére nincs lehetőség. A program jelenleg kísérleti fázisban működik, az érintett települések köre korlátozott. Jelenleg főként BAZ megye leghátrányosabb helyzetű településein, illetve a főváros VIII. kerületében dolgoznak terepmunkásaink, akik az első lépésektől fogva folyamatosan segítenek ügyfeleinknek a vállalkozásaik létrehozásában.


A strukturális mély-szegénység visszaszorításának világszerte az egyik legelterjedtebb és legjobban bevált eszköze az elmúlt 30-40 évben a mikrohitelezés és az ehhez kapcsolódó szociális munka. Ezt az eszközt, a közhiedelmekkel ellentétben nemcsak a nagyon szegény országokban, de jómódú országok marginalizálódott, elszigetelt szegényei között is sikeresen lehet alkalmazni. Erre a tudományosan igazolt tapasztalatra építve határozták el a Raiffeisen Bank és a Polgár Alapítvány, hogy Magyarországon is kipróbálják a módszert a marginalizálódott, szegénységben élő romák között. Az indítást hosszú kutató és tervező munka előzte meg."


Ismét van munkája néhány alkalmazottnak, "szociális munkatárs" titulusban. Viszik ameddig viszik ezt az eleve kudarcra ítélt ügyet, majd azt mondják "nem működtek együtt, azért hiúsult meg a dolog" és nem azt, hogy kellett volna még 5 millió forint amit sehova nem kell visszafizetni, az 1 millió nagy kegyesen felajánlott hitelhez a meghatározott célra".


[Válasz] [Idézet]
 

 

Fáy Andrásné

[Hozzászólások száma] 4 [Összpontszám] 3 [Sikeresség] 75

hozzászóló

Kedves Mátyás!
Addig volt ütőképes az IPOSZ, KISOSZ, ameddig kötelező volt tagnak lenni. Túl nagy volt a tábor, és ütőképes, nyiltan nem lehetett felszámolni, viszont a kötelező tagság eltörlésével sikerült a létszámcsökkentés. Sajnos ma már a vállalkozóknak át gondolni, hogy telik-e az "elkobzáson" felül tagdíjra.
[Válasz] [Idézet]  Előzmény: Ifj. Kovács Mátyás (2006.07.11 20:50:16)
 
[Válasz]
Ugrás: