PORTÁL NAVIGÁCIÓ


PORTÁL AL-NAVIGÁCIÓ


MORZSÁK

 

Kesjár Attiláné

[Hozzászólások száma] 1 [Összpontszám] 0 [Sikeresség] 0

hozzászóló

A közfoglalkoztatás mindig is kettős megítélés tárgya volt. Egyrészt megalázó, hiszen megkülönböztetett fizetésért kell munkát végezni, másrészt sokszor ez az egyetlen lehetőség arra, hogy munkaviszonyt létesítsenek. Sok családnak nyújt segítséget, még akkor is, ha ez valójában csak átmeneti megoldás. Ugyanakkor sok fiatalnak jelentett ugródeszkát a munka világába. Sokszor azért nem kapnak munkát, mert nincs gyakorlatuk, itt viszont sok területen lehetett őket bevonni, de arra is jó volt, hogy "beleszokjanak" a munkás mindennapokba. És hát nem utolsó sorban fontos, hogy a fiatalok ne hagyják el az országot. Jó volt arra is, hogy ne üljenek otthon, hanem miközben némi munkabérre tettek szert, még az állandó munka keresését is tudták intézni. Sok fiatal olyan jó munkaerőnek bizonyult, hogy az őket foglalkoztatók később alkalmazták őket állandó alkalmazottként. Ezért is meglepő, hogy a jelenlegi pályázatok alapján 25 év alatti korosztály nem lehet közfoglalkoztatás résztvevője. Sok család került most emiatt nehéz helyzetbe. A fiatalok - akik nem találnak munkahelyet és eddig közfoglalkoztatásban vettek részt - most hirtelen ott ragadtak szüleik nyakán, akik sokszor magukat is nehezen tartják el.
[Válasz] [Idézet]

 

[Válasz]
Hozzászóló Hozzászólás

 

Ollé Kálmán

[Hozzászólások száma] 2699 [Összpontszám] 2665 [Sikeresség] 99

hozzászóló
Offline

Na, most össze vagyok kavarodva!
Jó a közfoglalkoztatás, vagy nem?
Vagy ki a hangosabb, azt hallom?
[Válasz] [Idézet]
 
[Válasz]
Ugrás: